Koronavírus és a tűzvédelmi szakvizsgák

A Lánglovagok Egyesület javasolja a tűzvédelmi szakvizsga-bizonyítványok érvényességének meghosszabbítását.

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében március 11-én Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdettek ki, majd a megtiltották a zárt helyen 100 főnél több személy részvételével a rendezvényeket.

A világjárványt okozott koronavírus miatt egyre többen aggodalmukat fejezik ki a csoportos oktatásokon való részvételek miatt, még akkor is, ha a létszám nem éri el a tiltott határt. A 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján márpedig 16 olyan foglalkozási ág, munkakör van, amelynek végzése tűzvédelmi szakvizsgához kötött. A bizonyítvány érvényessége öt év.

Lejárt bizonyítvánnyal a meghatározott tevékenységek nem végezhetők, aki mégis megteszi, a 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján azt kötelezően 50-500 ezer forintig terjedő tűzvédelmi bírsággal sújtja a tűzvédelmi hatóság.

A tűzvédelmi szakvizsgához kötött tevékenységeket a felnőtt lakosság végzi, és jelentős számban fordulnak elő köztük külföldi vendégmunkások is. Ez a kör a koronavírus tekintetében jelentősen veszélyeztetett, így – akár a munkáltatói akarattal szemben – miért ne dönthetnének úgy, hogy nem kockáztatnak, nem vesznek részt zárt légtérben egy csoportos oktatáson, majd vizsgán. Ez viszont a megélhetésüket veszélyezteti.

A koronavírus okozta megbetegedések megelőzése érdekében a Lánglovagok Egyesület közérdekű bejelentésben a belügyminiszternek javasolta, hogy a 2020. március 1-jén vagy azt követően lejárt tűzvédelmi szakvizsga-bizonyítványok érvényességét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet fennállásáig, de legalább 2020. június 30-ig. Ezzel nem kényszerülnek az emberek arra, hogy a megélhetésük érdekében a fertőzés kockázatának tegyék ki magukat a csoportos oktatáson való részvétellel.

A Lánglovagok Egyesület egyúttal javasolja, hogy a koronavírus miatt fennálló veszélyhelyzet idejére a tűzvédelmi szakvizsgák oktatásszervezői tevékenységét függesszék fel. Ezzel meggátolják, hogy egyesek a gyors anyagi haszonszerzés reményében nagy létszámú vizsgáztatást rendezzenek, miközben más, felelősen gondolkodó oktatásszervezők nem vállalják ebben az időszakban a tanfolyamok megtartását, vizsgáztatást.

2020. március 12.